A pad melletti fán, már majdnem
lombbá serdült a levél.
Csak ülök susogása csöndjében,
vigasztal a szél.
A tavasz ölembe kuporodik,
csendesen sirni kezd.
Suttogó hangon mesél,...tudod
az élet ez...egy pillanat,
mely gyorsan megszakad,
mint bánatodtól a szived,
de az élet megy tovább, és
lelkedben mindig ott fog élni
drága jó Apád.
A temető csendjében, fájó
lelkem jajongva énekel, míg
szélhárfa hangján elkisér,
és esőcseppekkel lágy ütemet
dobol, a síró tavaszi szél.