Három recenziót, két novellát és egy kisregényt írt egy fél év leforgása alatt, sovány háta belehajlott a nagy munkába, szeme eszelősen lobogott. Látszott, hogy írás közben extázisban van, úgy nézett ki, mint egy angyalcsináló egy megkerült Goya rézkarcon. Vagyonőri megbízatását felmondta, kirázta a haját a homlokából, a kérdezőre nézett és közölte: ”Innentől kezdve csak az írásnak élek” Dodonai módon fűzte hozzá, hogy a szerkesztők majd élni-halni fognak érte. Műveit először a közeli kisvárosban működő Kultúrkör szerkesztőségének küldte el. A főszerkesztő helyett a prózai rovat vezetője, Lénárd Menyhárt, az ötvenes, megfontolt, strapabíró entellektüel váltotta ki a postán az ajánlott küldeményt. Felmutatta iratait, visszaballagott a szerkesztőségbe, ollóval elvágta a csomagot összetartó barna madzagot. Kibontotta a paksamétát, még nem ért el csak az első idősík-váltásig, még a második nagy hatású metafora előtt összeesett és meghalt.
A csomag a dunántúli, neves fővárosi akadémikusokat is összegyűjtő laphoz került, melynek ritka ambíciókkal megáldott vezetője páratlan szemmel fedezett fel fiatal tehetségeket. Az irodalmi vezér elsősorban a széthullás és a túlélés nagy kérdéseit boncolgatta lélektani nagy munkájában, mely egy olyan emberről szól, aki mintegy beköltözik tulajdon lelkiismeretének kísértetkastélyába. Nagy Kázmér, a főszerkesztő, még nem élvezhette az első kisregény szatirikus-pikareszk hangulatát a befejezésben, még nem is foghatta fel teljesen, hogy a szerző milyen találóan oldotta el alakjait tipológiailag a regényben adott szituációtól, amikor egy régi, ma már nem aktív kór tüneteit, a flekktífuszét mutatta. Láza felszökött, ágynak esett, szája kicserepesedett, az infúziós-tű kifordult a karjából. Családja még nem is ért be a kórházba a pizsamájával, amikor állapota válságosra fordult. Estére –a gondos orvosi ápolás ellenére-meghalt. „Haláli egy pasas” -tette hozzá Timur Link. Az ország készülődött a Nagyon Nagyon Nagy Októberi Forradalom évfordulójának irodalmi pályázatára. A szerkesztőségekben komor csend honolt. A posta felbontatlanul hevert, a munka nem haladt, megválaszolatlan dolgok tornyosultak, az emberek kérdőn néztek egymásra. Óriási volt a tanácstalanság. Fejtő Béla, egy esztergomi kritikus, aki elsőként tette magáévá Barthelme szemételméletét, elhatározta, hogy válaszol a kihívásra. Lapja kicsi volt, de ismert. Nemcsak szépirodalmat közölt, de szociográfiát is.
Barthelme az USA hatvanas-hetvenes évekbeli szemét termeléséből indult ki, amikor is évente 4%-os ütemben emelkedett az évi szeméttermelés. Fejtő szerint nem nehéz megjósolni, hogy nem sokára, azaz hamarosan 100 %-ról beszélhetünk, amikor is a szemét átveszi a valóság szerepét, hogy kivirágozzék rajta a jövő. Fejtő nemcsak a kukákba ürített szemétre gondolt, hanem arra is, amit az emberi fejek kukáiba ürít a mai világ. Döntését tehát ehhez mérten hozta meg. Elhatározta, hogy pályázati kiírását a neves évforduló alkalmából, minden irodalmi orgánumba eljuttatja. A memorandum nem tett ki többet, mint húsz sor. Fejtő alapos munkát végzett. A minimalista stílusra is igényt tartó pályázati kiírás 20 flekkben szabta meg a beküldendő pályamunkák hosszát. Társadalmi zsűrit és magas pénzjutalmat ígért. Frank egy péntek délután bontotta ki a levelet. A nagy betűs címnek-pályázati felhívás-nagyon örült. Gondosan tanulmányozta a feltételeket, még nem jutott el odáig, hogy a pályázatokat két példányban, másfeles sorközzel, jeligésen kell beküldeni, amikor furcsa, enyhe kis szédülést érzett. A levelet lerakta, megfordult, kinézett az ablakon, még látta a sarkon beforduló fagylaltos kocsit, még volt ideje megérteni, hogy mit jelent a pályázati feltételek között, hogy minden eddig nyomtatásban nem szereplő irodalmi mű nevezhető-hanyatt esett és azonnal meghalt.
A pályázat kiértékelése még tart. A zsűri nem várt kéziratokat nem küld vissza és nem tart meg.

Kerekes Tamás