Esőtánc

A nyári éj, melegből szőtt palástját
vállamra teritette, s halkan zokogó
felhők könnycseppjeinek ezrei, mint
megolvadt kövecskék rohantak elő.

S arcomra hullva, mintha könnyem
lenne, hűsitő patakként csorogtak,
esők hárfa húrján hangodat idézve,
lelkembe nyugalmat varázsoltak.

Megé rezték, a menekülő csendet,
itt tartották, és vele táncra keltek,
míg én csak a kör közepére állva,
csodálkozhattam a cseppnyi bálra.

Mikor mosoly született arcomon, ők
ettől sírni kezdtek, eleredő könnyük
ezernyi cseppjéből szikrázva fénylett,
legyőzött , valami furcsa igézet.

Lassan elfáradtak, felhőnek álltak,
meleg esti széllel új útra szálltak
bennem is dübörgött a tánc, a ritmus
oly egyszerüen, mint a logaritmus