A falak melyek az itt éldegélő állatseregletet rejtik, igen patinásak és egyes vélemények szerint a világ egyik legszebbje, míg mások erre csak csóválják fejüket. Én az előbbi véleményt hajlok magamévá tenni, mivel tagadhatatlanul impozáns látkép fogadja a betérő kíváncsiskodót. Az épületek és kifutók, a pálmaház és a majomházak mind szépségesek, sőt egy kicsit babaházra emlékeztetőek, mivel túlságosan is romantikus érzület vesz erőt az emberfián a csodás környezet láttán. Ahogy körbetekintek az állatkert társadalma nyitott könyv előttem, hát lássuk a díszes állatseregletet, hogyan is tengetik életüket.

A középen elterülő medence foglya a fóka, kinek szabadulást ígért az Állatkert vezetősége, amennyiben a kontinensközi úszóbajnokságot megnyeri. Ennek reményében éjt nappallá téve áramvonalas testével veszett tempóban szeli a habokat és a tengerek kékjének, végtelen hullámairól álmodozik közben.

Az ormányos medve, aki mindenbe beleüti az orrát, folyamatosan túrja a földet, a közeli szövetkezet agrármérnökei vizsgálódnak a földmunkákban történő alkalmazásukat illetően, és az eredmények kecsegtetőek.

Varacskos disznók horkangatva próbálják a pecsenyéjüket sütögetni, mivel import –exporttal foglakoznak, ezért a ketrecük meglehetősen fényűzően van berendezve, persze a szokásos újgazdag stilisztikával karöltve. Csempézett dagonyahely, külön mindegyik gyermeküknek és kitudja még mennyi földi jó. De a származásukat persze nem tudják letagadni, bár még reménykednek, hogy legnagyobb fiúk tervezett házassága a pávával némi előkelőséggel is felruházza majd őket.

Tetszhalott krokodilusok fekszenek a rendszeres táplálkozástól elnehezült pikkelyes testtel a porban. Mióta körülményeik jóra fordultak, abbahagyták az írást és idejük nagy részét, élvezetek hajszolásával töltik, pedig sokan a 21. század legnagyobb tehetségeinek kiáltották ki őket. De ez már a múlté, az éjszakai dorbézolások kitartóan pusztítják agysejtjeiket, nappal kimerülten fetrengenek a vízparton, majd a vízben élő gonosz halak csábításának engedve ismét kezdődnek az éji tivornyák, mindaddig, míg egy tragédia észhez nem téríti őket.

Idegroncs makik sipítozva rohannak a ketrecükben található fatörzseken fel és alá, másodpercekre megpihenve, közben őrülettel a szemükben próbálják a következő célpontot kiválasztani, mivel róluk tudható, hogy néha terrorcselekményeket hajtanak végre az állatkerten belül. De szerencsétlenségükre nem voltak sem túl ügyesek és sem nem tudták jól álcázni magukat, ezért az eddigi legnagyobb kár, amit okoztak, az volt, mikor a röhögéstől lefordult a lajhár arról az ágról, amibe éppen kapaszkodott, és két napig az éti csiga is megelőzte, mikor a szokásos futóedzésüket tartották, amire pedig eleddig nemigen volt példa.

Óriás pálma pöffeszkedik a pálmaházban, önnön nagysága tudatától félrevezetve, és egyre inkább elszakadva a reális értékítélet talajáról. Ezt a látogatók ehhez hasonló kijelentésekkel fokozzák, mint – Oh, ez hatalmas! – vagy – Drágám nézd, ez egy örökkévalóság óta növekszik! – esetleg –Gyönyörű levelei vannak, legalább egyenként két méteresek! – álmélkodnak a sétálgatók. Nem csoda, hogy szegény növény – a sok dicséret hatására – nárcisztikus vonásokat kezdett előbb mutatni, majd az idők során egyértelműen önimádó lett, és megalapította az Örökkévaló Pálma szektát, aminek egyenlőre csak a kakadu volt a tagja, akit miután megbomlott az elméje, ide különítették el társaitól. Őt igazán nem volt nehéz rábeszélnie a csatlakozásról, mivel nem is oly rég szenvedett balesetet, mikor a túlméretes csőre miatt nehezen tudta a röppályán tartania magát, és landolás helyett, lefejelt egy terráriumot. Ennek maradandó agykárosodás lett a következménye, és a szektába való belépése.

A kétpúpú teve nemrég adott életet egy újabb ikerpúpnak, de ez láthatóan nem jelenti számára az önmarcangolás forrását, sőt, ha a gondozók nem könyörülnek meg a kicsin, valószínű az éhhalál lett volna sorsa utolsó mérföldköve, vagyis inkább sírköve. Anyja szokásos időtöltésének hódolt mindeközben, mivel a látogatók által bedobált kekszdarabkák egyikét a kerítésen áthajolva, a hosszúra nyúlt felsőajka segítségével próbálja a szájüregébe söpörni, amitől az egyébként is kissé életunt tekintete, még lakonikusabbá vált.

Az akváriumban gondterhelt tekintetű halak úszkálnak az élénk színekben cikázó társaik közt, fejméretük meghaladja testük teljes nagyságát, és mindig megfontolt komolysággal - némi rosszallással a tekintetükben – haladnak keresztül a megkergült sokaságon. Kissé lemondóan egymásra pillantanak, és egy újabb korty vizet átszűrve kopoltyújukon magukban felsőbbrendűen nyugtázzák, hogy bizony rajtuk múlik a Zoo halainak jövője, és ezt a roppant felelőséget méltósággal kell viselniük.

Az ékszerteknős kolónia a mesterséges tavacskájuk partján tengeti életét, most éppen egymás hegyén – hátán üldögélve élvezik a nap sugarai és egymás testmelegét, mert ők igazán szoros társadalmi kötelékeket ápolnak, amit a gyengéd testi kapcsolat is méltón tükröz. A vízben egy vadkacsa úszkál, aki a nagy tó felől érkezet, ahol összeveszett férjével és el kellett költözni, és most a gyerektartáson és a vagyonmegosztásról vitatkoznak.

A két vén fogatlan oroszlán a kifutójuk közepén felállított magaslaton pöffeszkednek, hajdan volt dicsőségük roncsai csupán, de a gondozók a remélt bevételek miatt még plasztikai sebészekkel és személyi edzőkkel megpróbálják jó karban tartani őket, bár néha egy-egy élelmes kisgyerek kiszúrja a sebészek beavatkozásának nyomait, de persze a szüleik a szokott vaksággal reagálva leintik őket és elhúzzák a rácstól őket.

Sétánk végeztével, zsongó fejjel némi baksis ellenében kiszabadítunk egy virágboltos fogságában sínylődő pálmát, mivel engem is megfertőzött a szektás növény, és lassan elkezdjük keresni a kijáratot, fellélegezve, hogy hátrahagyhatjuk e szegény állatsereglet megannyi problémáját, visszatérve a saját felhőtlen életünkbe…