Az egészséges gyerekek, ha nyáron elmennek táborozni, ha minden jól megy, egy jó adag élménnyel lesznek gazdagabbak, sokáig emlékeznek majd rá. A beteg gyerekek – állapotukból kifolyólag – nem élhetik az átlagos mindennapokat, hanem gyakran négy fal fogságában vágyakoznak az önfeledt játékra, magányosan és riadtan tekintenek nem sok jóval kecsegtető jövőjük árnyképére.
Azért, hogy ők is megtapasztalják azt, ami sokunknak teljesen természetes, létrehozták ezt az egészen csodálatos intézményt, amit olyannyira sikerült találóan elnevezni, mint kevés dolgot ebben az életben.
Bátortábor.
Annyira félelmetes, ami velük történik, hogy az elviseléshez mérhetetlen bátorság kell.

A tábor 2001-ben kezdte meg működését, és ez időtől elmondható, hogy évről évre egyre több lurkónak adatik meg egy boldog hetet eltölteni az életben. A cseppet sem könnyű feladatot számos orvos, pszichológus és egyéb – a gyerekek számára nem látható – cimbora látja el, akik elkötelezettek a feladat iránt, és a díjazásuk, a gyerekek arcáról szétrebbenő mosolyok formájában valósul meg.
De korántse higgyük azt, hogy míg a gyermekek önfeledten játszanak és eközben elfeledik az őket nyomasztó kórságot, a cimborák és támogatók munkába temetkezve, bánatosan viselik az önként vállalt terheket. Ellenkezőleg, az itt tevékenykedők nem szomorúságot találnak a kis betegek közt, hanem játékot, vidámságot, humort és hálás tekinteteket az élményekért, és a végén az ámulatot, hogy az ember felismeri, végső soron sokkal többet kapott, mint adott. Minden körülmény, nehézség és fájdalom dacára mégis gyerekek maradnak a táborozók, de olyanokká válnak, akik átérzik a pillanat csodáját és ezért a hálájukat, mindig az ölünkbe helyezik. Szerencsések a cimborák.

De, kik is azok a cimborák? A tábor dolgozói, ha hivatalosan akarnám leírni a státuszukat. Ennél persze sokkal többet tesznek, mivel nem csak a működést segítik, elvégzik a kötelező feladatokat, hanem lelket öntenek a lakókba, pajtások ők, akikre a mindig lehet számítani, az öröm mellett, a bánatban is részt vállalnak, hozzásegítik az élményekhez a kicsiket, hogy aztán legyen mesélnivalójuk az év hátralévő részében. A cimborák egy része állandó segítő, a többség viszont önkéntes, aki a szabadidejében gondolt egyet, és elhatározta, hogy segít a mosolyfakasztásban. A bátrak nagyon szeretik őket és ők is nemkülönben a bátrakat. Egymást támogatják és segítik, és a végére, egy nagy család részesei lesznek, mindahányan csak vannak.

Paul Newman számomra egészen más alakban manifesztálódott, egy óriást láttam meg benne, akinek a szíve a jó ügyért dobog, nem a népszerűség érdekli, tényleg segíteni akar. Mikor, idén májusban ellátogatott a gyerkőcök közé, egy nagyon közvetlen beszélgetés keretében mondta el gondolatait a gyerekekről, a táborról és megtudhattuk a saját viszonyát is, ehhez a cseppet sem könnyű élethelyzethez. Ugye nem hallott róla senki? Hát azért, mert riportot a táborlakóknak adta és nem a népszerűségi indexének javítása vezérelte, nem lett meghívva az összes magyar kereskedelmi adó sem. Így hát, az, aki a honlapra látogat vagy személyesen önkéntes munkát vállal, láthatja, de nem lesz belőle híradó szenzáció. Minden tiszteletem ezért a valóban nagy emberé.

Miért jó a gyerekeknek, mit lehet itt csinálni? Mindent - mondhatnám röviden - de azért néhányat felsorolok az elképzelhetőség végett. Kenuzni például, vagy lovagolni, kézműves foglakozásokon tanulgatni jó dolgokat, de legfőképp egészségesnek érezni magát a gyermeknek. Itt nem bánik senki betegként a táborlakókkal, a kenuban eveznek, a lovat egyedül ülik meg, de hát ez nem is csoda, hisz ők a legbátrabbak. Az egyik legkedveltebb esemény, a tombola, mert itt különféle természetbeli juttatásokat lehet nyerni, mint az abszolút kedvenc esetén, mikor a cimborák ágyban szolgálják fel a reggelit, ez már döfi.

A táborra óriási az igény, és a támogatóknak hála Hatvanban a fejlesztések elkezdődtek, ami jelenti a régi épületek korszerűsítését és újabb épületekkel történő kibővítését is. Ennek révén az induló évi 60 főről idénre már 250 beteg nyári programját teszi szórakoztatóbba a Bátortábor Alapítvány.

De persze adományból, segítségből sosem elég, ezért aki tud, az, tessen segíteni, akár cimborának lenni, akár pénzeket küldeni, akárcsak úgy, hogy hírverést csap ott, ahol lehetőség mutatkozik.
Azért, hogy mindent, amit én nem tudtam pontosan itt elmondani - mert jellemgyengeségem egyik sarkalatos pontja a mesélés ország-világba, ami nem mindig hasznos, így most sem – azt a következő linkkel lehet megbeszélni:

www.batortabor.hu

Írhatnék több tucat oldalt még, de a Paul Newman által elmesélt idézetnél, nem tudnám kifejezőbben a tábor lényegét összefoglalni. Ezt egy hazafelé készülődő daganatos kisfiú mondta:

„Szerencsés vagyok, hogy rákom van, mert egyszer egy évben eljöhetek ide”