Ott volt Berlinben, ott volt Párizsban, Tokióban, New Yorkban, ott volt Budapesten és Bukarestben is, mindenhol.
Tanítás után a többi diáklánnyal együtt lépett ki az iskolaudvar ajtaján, soha nem múló, gyönyörű tizenhat éves valójában, csapzott, sötétbarna hajjal, napos tengerparta emlékeztető hatalmas, barna szemekkel, irdatlan hosszú szempillákkal, rózsaszín rúzzsal a buja ajkain, blúz alatt kerekedő kis almákkal a mellkasán, filigrán alkatával...
Rámosolygott a kapunál álló munkából hazatérő apukákra, eszméletlenül vonzó, cinikus kis mosollyal, majd amikor észrevette, hogy észrevették, szégyenlősen pirulva lehajtotta a fejét, és elvegyült a többi lány között, végleg eltűnve a kutató szemek elől. A férfiak meg csak álltak, mint akik nem fogták fel, hogy az előbb fejbevágták őket, csak álltak, kutatva a fehér selyemblúzt, az aprócska tengerészkék rakottszoknyát, de nem találták.
Este, zuhanyzás után, mikor a feleségük már elszenderedett - legalábbis úgy tett, mintha elszenderedett volna - hátradőltek a párnájukon, olvastak még egy kicsit, aztán a lámpafénynél ráborultak a könyvükre kimerülve a roppant fáradtságtól, amit az egész napi pénzkeresés okozott, majd reggel arra keltek, hogy fájdalmas, szűnni nem akaró irgalmatlanul kemény merevedésük van. És az egész álomból, amit éjszaka láthattak nem emlékeztek semmire, de semmire az egész világon, mint a buja vonalú rózsaszín ajkakra, és a kacér szempárra...
Senki nem tudta hogyan kezdődött.
Csak azt tudták, hogy többé már nem szabadulhatnak tőle.
Ott volt mindenütt, ott volt a hazatérő apukák képzeletének legsötétebb zugaiban, és ezetúl úgy álltak és várták csemetéjüket, hogy a tömeget fürkészték kutató szemekkel, maguk sem értve a miértet. Csak álltak, és nem tudták miért állnak még azután is, hogy begyűjtötték gyermekeiket.
Voltak olyanok, akik látták visszatérni.
Voltak olyanok, akiknek kilépett a tévéből a késő esti erotikus filmek alatt, miközben már félig álomba ringatta őket a híg erotika, de mikor elektrosokk szerűen magukhoz tértek a látványra, hirtelen minden köddé vált, az óra reggel hatra ugrott.
Voltak olyanok, akik macskaléptű lányok nyomába siettek a kihalt, éjszakai utcákon, felfedezve az ismerős mosolyt az ismerős ajkakon, de hiába, a sarok után már senkit nem láttak, pedig minden kapualjba benéztek, tüzetesen átvizsgálták a környéket, de nem akadtak rá sehol.
Ott volt az agyuk mélyén. Valahogy odakerült.
De vajon csak a felbukkanása után került oda?
Erre csak nagyon-nagyon kevesen mertek maguknak halkan válaszolni...