A magyar származású spanyol író szatirikus sikerregényének mottója szerint "egy majom soha nem látszik annyira majomnak, mint amikor doktori süveget és talárt vesz fel". Létezik, hogy magyar származású író az argentin irodalom jelentős fórumán, a Premio Planetan szatirikus irodalmi mesterművével a döntőbe kerüljön? Pontosan ez történt Pablo Urbányival, aki Silver c. regényével indult 1993-ban. (A kötet magyarul a dunaszerdahelyi Nap Kiadónál jelent meg 2004-ben, fordította Dobos Éva.)
A Günther Grasshoz való
vizuális hasonlóságot (pipával a könyvborító fülén) fokozó művész 1939-ben született az akkor még Magyarországhoz tartozó Ipolyságban. Szülei 1947-ben emigráltak. Az író előbb Argentínában, majd Kanadában élt. Baloldali eszmékkel rokonszenvezve politikai okokból hagyta el Dél-Amerikát, azóta spanyol nyelven publikált műveit szorgalmasan fordítják a többi világnyelvre.

Tudható, a Föld a majmoké

(Pierere Boulle), néhol a majmokat lelövik, ugye? (King Kong). Bernard Malamud szép regénye óta azt is tudjuk, (Isteni kegyelem, Budapest, Európa Kiadó, 1982) a termonukleáris világháború következtében elpusztult emberiség helyett csak Calvin Cohn paleológus menekül meg.
A tudós kénytelen újrakezdeni a világtörténetet egy majom segítségével, ki ugyan németes akcentussal beszél, de hozzászegődött társaival együtt – egy darabig – igyekszik, hogy az emberi társadalom egymásért felelős tagjaivá váljon, míg végül Calvin Cohnt a majmok megfeszítik. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni?
– Miről szól a Silver? A borítón egy útlevél van. Az útlevélképen pedig egy intelligens majom öltönyben és nyakkendőben.
– Ez könnyű, a majom mindig intelligensebb, mint az ember. Legalábbis úgy néz ki. Miről szól a könyv? A könyvem arról szól, hogy az emigrációban egy majmot hurcolnak ide-oda.
Megveszik Afrikában, visszaviszik Amerikába. Nevelik őt, tanítják, doktorátust csinálnak róla.
S aztán amikor gondolják, hogy megjött az ideje, betartotta a szolgálatát, akkor jön egy másik doktorátus, hogy visszavigyék az erdőbe. Hogy újra legyen vad majom, ami nem sikerül. Aztán megint visszamegy Amerikába. Szóval ide-oda hurcolják. Bizonyos szempontból én unom – hogy őszinte legyek, de ez egy személyes dolog – az emigrációs történeteket. Már annyi van, és ugyanazt mondják. Ezért próbáltam más formában leírni.
"Életemben először éreztem, milyen gyönyörűséges dolog a középpontban lenni: megkísértett a diadal vonzása, dédelgető érzése és íze. Ó, hiúság! Emberi érzelmek voltak, nem vitás. Közben szédelegtem.
Miközben a tömeg lassacskán lecsillapodott, magam is kezdtem visszanyerni nyugalmamat, kezdtem megkülönböztetnia diákfejeket – legtöbbjük tulajdonosa nő volt –, s kihallani egy-egy felkiáltást, ilyeneket: "Wow, de jóképű", "csodálatos, fantasztikus", "Igen, olyan, mint egy űrhajós", "Több mint emberi", "Valódi amerikai", "Milyen édes és gyöngéd tekintet, mmmmm!", "Nem lehet gonosz", "Nem is látszik csimpánznak", "Hogyan szeretkezhet?"
Kacajok. (…)
Az evolúció interdiszdiplináris kutatócsoportjai régóta keresik az ember és a legfejlettebb majom közt az összekötő láncszemet. Csak ez hiányzik hozzá, hogy Darwin sejtése bizonyított legyen. Pablo Urbányi megtalálta, mi vagyunk azok.
Lejegyezte a beszélő kutya
(Jack London írt meg)