A züllöttségében is erkölcsös és jólelkű lány vívódása, útkeresése, szerelem és boldog csa¬ládi élet utáni vágya, az, ahogy a testiséget különválasztja a lelkiektől, kicsit sorszerűen vá¬lasztott szakmája mind-mind szerethetővé és átérezhetővé teszik Adriana figuráját.
A lánynak szerény álmai vannak, egy rendes otthont szeretne, férjet, gyerekeket. Tökélete¬sen kielégítené a családanya szerep, mégis, tudat alatt sejti, az ő sorsa más.

Adriana egy korán elhunyt vasutas apa és egy az élete alakulása miatti elkeseredésében csak a pénzt istenítő varrónő anya szegény körülmények között élő, aktmodellből prostituálttá avanzsálódott lánya. Gondolkodásmódjában, érzéseiben, ösztöneiben azonban a körülményei ellenére is tiszta maradt, és épp egy olyan élet után sóvárog, amit szerelme, Giacomo, a jó családból való, 19 éves, politikai ellenálláshoz csatlakozott, később árulóvá vált, szeretni képtelen diák viszolyogva elutasít.
A szerelmi alá-fölérendeltség, a kapcsolatok véget értével ránk köszönő cinizmus mindig aktuálissá teszi Moravia regényét. Az olvasó önkéntelenül is szembeállítja, és párhuzamot von saját kapcsolatai, gondolatai, vonzásai, illetve taszításai és a főhősnőé között.

Az író tehetségét dicséri, hogy a történet kezdetétől fogva természetesnek vesszük a lány életében felbukkanó szereplőket:
Ginót az első szerelmet, akiről később kiderül, hogy házasságszédelgő.
Gisellát, a szintén aktmodellkedő barátnőt, aki végül is az általa már jól ismert prostitúció út¬jára vezeti Adrianát.
Astaritát, a politikai rendőrség magas beosztású tagját, az első férfit, aki fizet Adriana szol¬gáltatásaiért, és aki reménytelenül szerelmes a lányba.
Giacomót (Minót), akibe viszont Adriana szerelmes ugyanilyen reménytelenül.
Vagy éppen Sognozót, a mindenre elszánt agresszív bűnözőt, aki akarva-akaratlanul a fő¬hősnő életének részévé válik.

Moravia regényeiben tükröt tart a XX. századi társadalomnak, különösen igaz ez A római lány (La romana) esetében. A történet időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a XXI. sz. elején is aktuális erkölcsi tanulságot egy ismert reklámszlogennel lehetne summázni: „ne ítélj elsőre”.

Még életében gyakran Moravia szemére vetették, hogy túl nyersen jelentkezik írásaiban a szexualitás (egyes regényeit a Vatikán tiltólistára tette). Pedig csak (ál)szemérem nélkül ír erről a témáról is, az élet lételemének tartja. Nem dicsőíti, sokkal inkább egyfajta hideg tár¬gyilagossággal, már-már kegyetlen őszinteséggel ábrázolja a testiséget.

Az 1947-ben megjelent regényéből kiderül, hogy Moravia tökéletes emberismerő, hihetetlen érzékkel lát bele a női lélek rejtelmeibe. A tíz évvel később napvilágot látott Egy asszony meg a lánya (La ciociara) című könyv Rosetta ábrázolásában, illetve az 1960-as Az unalom (La noia) Cecíliájában is fellelhető a testi szerelemért minden erkölcsöt felrúgó fiatalnő alak¬ja, de a legárnyaltabban A római lány Adrianájaként találkozunk vele, és már csak ezért is érdemes elolvasni.

(2006-07-24)